Hírek

Híradó

Híradó (2018.09.21.)
Képviselő-testületi ülés | Szigetközi Gyógynövénynap | Alsóneműjében rejtette el a drogot | Nyári táborok a Fekete iskola diákjainak
Híradó (2018.09.18.)
Bike&Boat | Kerékpárverseny | Ars Sacra | Két kamion ütközött | Credobus Mosonmagyaróvár - Soroksár SC

Hírek

Szezonnyitó ankét
Vasárnap délután már lejátszotta első bajnoki mérkőzését az MKC az NBI-es mezőnyben. Még a rajt előtt pedig, megtartották hagyományos szezonnyitó találkozójukat a Biczónál, ahol a szurkolóknak is bemutatták a klub legújabb játékosait.
Családok éve a Móra iskolában
A Móra iskolában már szombat reggel megnyitották az új tanévet, ahol a Családok évéhez kapcsolódva különleges műsorral készültek nem csak a tanulók, hanem szüleik és nagyszüleik is. A tanévvel, így egy programsorozat is kezdődik, ami szeptember végéig tart majd.
Futsal csapatot indít az MTE 1904
Az MTE idén három új felnőtt csapattal is büszkélkedhet, a megyei másodosztályban induló "B" csapat, valamint az NB II-ben szereplő hölgyek mellett a 2018/2019-es szezonban felnőtt futsal együttest is indít a klub. A többieknek már elindult a szezon, a futsalosoknak arra még várni kell, a felkészülést azonban már megkezdték.
Megindultak a fejlesztések a termálban
Új fejezet kezdődött a mosonmagyaróvári termálfürdő működésében a közelmúltban felállt új vezetéssel. Az európai szinten is kimagasló gyógyvíz mellé szeretnének még kiválóbb szolgáltatást és körülményeket nyújtani, ezért indítottak most fejlesztéseket.

Hírháttér

Hírháttér (2018.04.27.)
Vendég: Dr. Árvay István, polgármester Téma: Áprilisi képviselő-testületi ülés
Hírháttér (2018.04.25.)
Vendég: Bubla Zoltán ingatlanszakértő
Hírháttér (2018.04.23.)
Vendégek: Takács László és Kelemen Attila a Strucc Futóklub tagjai
Hírháttér (2018.04.20.)
Vendég: Bakó Tünde, a Flesch Nonprofit Kft. művelődésszervezője Téma: Japán nap a Flesch Központban

Műsor